Márk
-
A tagadás kultúrája: Emilia Pérez
Az idei Oscar-gála legmegosztóbb filmje minden kétséget kizáróan az Emilia Pérez volt. A film kapcsán kialakuló társadalmi polémia azonban nem több, mint a 21. századi kultúrharc egyik újabb ütközete, amelyben az elfogódott kritikátlanság csap össze a dühödt tagadással. Na, de mit nyer a néző mindezzel? Nem sokat. A tét nélküli toleranciakampányoknál nem sok idegesítőbb jelenség tulajdonítható a modern korszellemnek. A sekélyességben lubickoló szolidaritási kiállások, különösen ha sekélyességükben a művészi, kulturális horizontot ostromolják, félreérthetetlenül a bináris elfogadó-kirekesztő dichotómia martalékává züllesztik a filmművészetet, irodalmat, zenét, színházat. Készült erről 2023-ban egy nagyszerű film, melynek címe American Fiction és amely film mostanra méltatlanul elfeledetté vált, pedig minden eddigi kísérletnél pontosabban taglalja az identitáskultúra értelmetlenségének…
Ezeket is érdemes megnézni
Az öncsalás társadalma: Sünvadászat
Bűn az élet: Kix
Adaptációnak gyáva, önmagában gyenge – THE LAST OF US S2
-
Traumámat épületben bontom el – A BRUTALISTA
Mi az építészet? Funkció, önkifejezés, művészet, vagy akár traumafeldolgozás? Tud újat mondani olyan témákban, mint a holokauszt, bevándorlás, és az amerikai álom? Nagyívű szellemi táplálék, vagy AI-al hígított silány műanyag termék? A mai adásból kiderül.
-
Az öncsalás társadalma: Sünvadászat
Gyanítom nincs még egy olyan társadalom a világon, amely annyit foglalkozna magával, mint a magyar. A köldöknézős provincializmus persze a legtöbbször csak ártalmas tényezőként van jelen a művészetekben, hiszen szűklátókörűséget és önigazolási kényszert teremt ott, ahol a nyitottság és a világ megismerése, értelmezése kell, hogy vezérelje az alkotót. De néha nem árt szembenézni azzal, hogy kik vagyunk mi. Mi mindannyian és mi egyénenként. Mik azok a vezérlőelvek, amelyek alakítják a sorsunkat és melyek azok a tulajdonságok, beidegződések, amelyeket ideje lenne levetkőznünk végre. Schwechtje Mihály filmje, a Sünvadászat felveti ezeket a kérdéseket és fel is mutatja az egyik legkárosabb kollektív bűnt, amely ott lapul a hétköznapok kulisszái mögött, csak éppen mindenki…
Ezeket is érdemes megnézni
Bűn az élet: Kix
A tagadás kultúrája: Emilia Pérez
Adaptációnak gyáva, önmagában gyenge – THE LAST OF US S2
-
Tudott ez a film vérfrissítést hozni a mitológiába? – NOSFERATU
A mai adásban Faun és Márk elmondják mit kezdett Robert Eggers, A Boszorkány, A világítótorony, és Az Északi rendezője a filmtörténelem első horrorszörnyével, Nosferatu-val. Milyen új, eddig nem látott elemeket, üzeneteket tudott a rendező ebbe a sokszor elmesélt sztoriba beilleszteni? Ennyi év után, és ennyi film után hogy tud működni ez a történet? Képes „javítani” a vámpírok popkultúrális megítélésén, vagy a korszellem itt is megmutatja önmagát?
-
Vannak okos nők és vannak szép nők. De van metszet? – PARTHENOPÉ: NÁPOLY SZÉPE
Vannak okos ÉS szép nők, vagy nincs metszet a két csoport között? Elég ha valaki, / valami szép (de amúgy belül üres)? Lehet egy film túl „Olasz”? Ez a film tényleg egy intellektuális blöff? Ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat Katica és Márk a PARTHENOPÉ: NÁPOLY SZÉPE film kapcsán.
-
Bűn az élet: Kix
A Kix a tavalyi év egyik meglepetésfilmjeként híresült el a köztudatban. Mikulán Dávid és Révész Bálint produkciója egyszerre sugározza a punkság kaotikusságát, a coming of age filmek feel good érzését és a legmélyebb drámai hatást, miközben nélkülöz minden olyan allűrt, amivel a jóléti demagógiában érdekelt alkotók jellemzően vissza szoktak élni. Alkotásuk így lesz üde, sajátosan eredetei és páratlanul érzékeny színfoltja a hazai filmkultúrának. Lássuk hát, mit tud a magyar boyhood. Ritka az, amikor úgy állok fel egy dokumentumfilm megnézése után a székből, hogy nem azon agyalok, hogy melyik rendező tudná az adott sztoriból a legjobb játékfilmet rendezni. A Kix alkotói megteremtették számomra ezt az élményt és filmjük hatására az előbb…
