Ezután a film után nehéz lesz több tárgyalótermi drámát nézni. Nagyjából kinyírta a műfajt, a szó pozitív értelmében. Sehol egy ellenszenves ügyész, egy pökhendi bíró vagy egy manipulatív családsegítő, akik által a néző szájába lenne rágva, hogy az igazság és a morális felsőbbrendűség a történet protagonistájánál van. Van viszont egy haláleset, amiről nem tudjuk, hogy egy baleset, öngyilkosság vagy gyilkosság eredményeképpen jött-e létre és van egy gyanúsított, akinek ártatlanságáról még a hozzá közel állók sincsenek teljes mértékben meggyőződve. Adott egy tragikus sorsú család, melyre rávetülnek a múlt árnyai és kiderülnek részletek egy egóharcok közepette vergődő párkapcsolat haláltusájáról. A film az egyszerűnek mondható cselekménye ellenére is kimondottan lassan építkezik az első…

A Fleabag az a fajta sorozat, amelybe nagyon nehéz belekötni és amely ennek ellenére mégsem lesz egy maradandó élmény a számomra. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a készítők szemmel láthatóan kényesen próbáltak ügyelni arra, hogy megtartsák a műfajok közötti egyensúlyt és se a drámai se a vígjátéki elemek ne dominálják le a cselekményt. Mondhatjuk, hogy ez maga a tökéletes dramedy formula, amelyben ennyire kiegyensúlyozottan vannak jelen mindkét zsáner összetevői. Viszont ezzel együtt jár az is, hogy így a drámaiság mögül hiányzik a kellő fedezet, amely megalapozhatná, hogy a poénok kellően nagyot üssenek. Persze kár lenne eltagadni, hogy a sorozat első évada irtózatosan vicces. Elképesztően sok a helyzetkomikum, a negyedik fal…

A Saltburn egyáltalán nem annyira durva, mint amilyennek sokan beállítják. Sehol sincs egy Salóhoz, vagy egy Nagy zabáláshoz képest. Ettől függetlenül az egyetlen igazán értékelhető skillje a helyenként meglehetősen gyomorforgató – mainstream közönségfilmektől nem megszokott módon – jelenetekben rejlik. A kérdés már csak az, hogy az ondóval teli kád vizének szürcsölése vagy egy halott sírhelyén történő kéjes vonaglás rendelkezik-e önálló érvénnyel a film cselekménye és karakterábrázolásai szempontjából. Hogy egy klasszikust idézzek: „Abszolút kurvára nem!” A film maga olyan, mintha a Tehetséges Mr. Ripley, a Szólíts a neveden meg az Eufória sorozat szerelemgyerekét néznénk, kiegészítve egy adag, a felszín alatt megbúvó morális traktátussal a gazdag kiváltságosak és a kevésbé gazdag, de…

Mariana Enriquez a horror műfaj egyik legizgalmasabb szerzője. Az argentin írónő a Tűz martaléka és az Ágyban dohányozni veszélyes című, magyarul is megjelent novellásköteteivel a zsáner egy egészen újfajta megközelítését szolgáltatta azáltal, hogy történeteit a szociodrámák világára jellemző pátosz nélküli, realista kilátástalansággal valamint a gótikus horror alapvető elemeivel ötvözte. Elbeszéléseinek központi karakterei a társadalmi hierarchia alsó szegmenseihez tartozó jogfosztott és kiszolgáltatott egyének vagy embercsoportok. Köteteinek szinte minden történetét áthatja a mérhetetlen nyomor és a társadalmi struktúra egyenlőtlenségéből fakadó igazságtalanság. A leszakadófélben lévő emberek élethelyzeteinek borzalmai pedig tökéletesen illeszkednek a pszichológiai horror műfajának keretrendszerébe, amelyet Enriquez helyenként egészen naturalista ábrázolásokkal, néhol pedig természetfeletti elemekkel egészít ki. Mindenképp érdemes figyelmet fordítani rá.

Krusovszky Dénes kétségkívül a jelenkor magyar irodalmának egyik legjelentősebb alakja. Az Akik már nem leszünk sosem és a Levelek nélkül című kötetei egyaránt a kortárs próza kiemelkedő alkotásai közé sorolandók. Előbbi a múlt és a jelen összefonódásával, az egyes generációk döntéseinek egymásra gyakorolt hatásaival és az egyéni felelősségvállalás kérdéskörével foglalkozó alkotás. Az Akik már nem leszünk sosem fő cselekményszála a közelmúltban játszódik. A kétezer-tízes évek elején és közepén, ahol a rendszerváltás környékén született fiatalok – az első olyan nemzedék, amely már teljes egészében a piaci átállás és a demokratikus átrendeződés utáni időszakban nőtt fel -, a húszas éveik derekán, kiábrándultan és illúzióktól megfosztottan próbálnak érvényesülni, illetve leginkább túllendülni az élet…

A III. Krúbi az az album, amiről egy számot sem raknék rá a playlistemre. Egyet sem tennék be mosogatás vagy takarítás közben háttérzajnak. Nem hallgatnám őket az autóban ülve vagy a 47-es villamoson utazgatva. Nem emelgetnék rájuk súlyzókat a konditeremben és futás közben sem szeretném ha a fülemben szólnának. Nem buliznék rájuk az esküvőmön vagy a gyerekem megszületése utáni tejfakasztón. Nem hallgatom őket munka közben, mikor a legmonotonabb feladatokat végzem és egyiket sem tenném be egy hosszú repülőút során altató gyanánt. Nem állítanám be egyiket sem ébresztőnek vagy csengőhangnak és nem szeretnék bugyuta Tiktok videók aláfestőzenéjeként találkozni velük. Mióta megjelent az album háromszor hallgattam végig. Mindháromszor egybe az egészet. Az…

Bret Easton Ellis „A Szilánkok”-kal képes volt újra a pályája eléjén tapasztalható minőséget szolgáltatni. A helyszín ismét Los Angeles, a korszak pedig a nyolcvanas évek eleje – Ellis fiatalkorának időszaka -, ahol egy csapat a felnőtté válás kapujában álló, elitsulis fiatal életébe csöppenünk, hogy aztán a precízen felépített narratíván keresztül eljussunk a sorsukat meghatározó tragikus végkifejletig. A cselekmény narrátora maga az író Bret Ellis, aki a jelenből visszatekintve meséli el az 1981-es tanév történetét a Buckley-n és egyben vázol fel egy egyáltalán nem túlromantizált korrajzot fiatalságának időszakáról. A szokásos Ellis-i világ külsőségei természetesen ebben a regényben is megelevenednek. A könyv szereplői szinte kivétel nélkül az amerikai társadalom elitjének tagjai, akik…

A híd című legújabb magyar reality-sorozat úgy viszonyul a hazai kereskedelmi televíziók „valóság” műsoraihoz, mint az Aranyélet a Barátok Közthöz. A sorozat zsáneréből fakadó műfaji klisék, a szereplők motivációi, de sok esetben még a dramaturgiai fordulatok is megegyeznek a jól ismert reality receptúrával, de a minőségbeli ugrás, mind filmtechnikai, mind narratív szempontból már az első pillanatokban érzékelhetővé válik. A Híd egyik legnagyobb erénye, hogy a szereplőgárdáját végre nem 8 általánost végzett kültelki prolik alkotják, akik egymás testnyílásaiból ki-be járkálva fröcsögik a fekáliát a nézők megbotránkoztatása céljából. A szereplők között akad elméleti fizikus, színész, formatervező, versenysportoló, akik a helyenként nagyon különböző háttér ellenére is képesek megteremteni maguk között egyfajta kulturális minimumot.…

Az Oppenheimer az a fajta film, amelyért érdemes manapság még moziba járni. Cristopher Nolan eddigi munkássága engem személy szerint nem nyűgözött le annyira, mint amennyire nagyra taksálja őt a hollywoodi közvélemény. A Memento egy kétségtelen mestermű, melynek színvonalához az angol rendező azóta sem tudott felnőni a szememben hiába a Batman trilógia mai napig emlegetett korszakalkotó hatása. Az Oppenheimer azonban az utóbbi idők egyik, ha nem a legnagyszerűbb filmje. Az atombomba atyjának sztorija mindent tud amit egy film alapanyagának tudnia kell. A cselekmény a 20. század történetének talán legfontosabb és egyben legbestiálisabb eseményét tárja fel a szubjektív személyes és az objektív történeti szempontokat egyaránt bemutatva, miközben betekintést enged a történelem legnagyobb…

Már tavaly általános vélekedés tárgya volt, hogy az idei év egyik legjobban várt mozifilmje a Barbie lesz. A platinaszőke játékbaba életének élőszereplős feldolgozása nem csak a gyermekkoruk gondtalan pillanatainak felidézésére vágyó, tetőtől talpig rózsaszínbe öltözött lányok érdeklődésére tartott igényt, de minden ember számára érdekes filmélménnyel kecsegtetett, aki a konzuméria ékkövének számító szimbólum ledöntését várta a filmtől. Ha Barbie dekonstrukciójára nem is került sor, az mindenképp elmondható, hogy a Greta Gerwig (Kisasszonyok, Lady Bird) által jegyzett alkotás új nézőpontba helyezte a világszerte kislányok millióinak legnagyobb örömforrásaként szolgáló játékfigura megítélését. A cselekmény során Barbie kénytelen kilépni abból a habkönnyű, infantilis szivárványéletből, amely sztereotipikus létének minden mozzanatát ellenálhatatlanul csillógóvá és tervszerűvé teszi. Az…