Dream Scenario

Kristoffer Borgli az előző, Rosszul vagyok magamtól című filmjével igen magasra tette nálam a lécet. A fiatal norvég rendező a korszellem mély megértéséről tanúbizonyságot téve ábrázolta a közösségi média által uralt társadalom kollektív pszichéjének legsúlyosabb szimptómáját, a nárcizmust. Filmje egyszerre volt groteszk látlelet, abszurd szatíra és húsbavágó társadalomkritika. Éppen ezért örültem annyira, amikor kiderült, hogy ő ül majd az egyik legújabb A24-es produkció rendezői székébe. Ez a film az Álmaid hőse.

A film remekül ötvözi a szürreális elemeket, a humor olykor legalantasabb megnyilvánulásaival és a személyes drámába oltott társadalomkritikával. Arányait tekintve ez a mű kifogástalan. Végig nagyon tudatosan adagolja a komplex élmény elsajátításához szükséges komponenseket, miközben a felszín alatt lépésről lépésre építi a főhős bukásának narratíváját. A disztópikus végkifejlet és a film szövetébe lágyan beépített marketingkritika pedig még egy plusz réteggel ruházza fel a történetet. Nagyon jól áll a filmnek, hogy semmit nem tol erőszakosan a néző arcába. Nem agitál és semmiről nem próbálja meggyőzni a közönségét, ellenben intelligens módon ábrázolja a cselekmény konfliktuspontjainak részleteit.

Amivel egyedül bajom volt, az a cancel culture jelenség ábrázolása. A problémát helyesen, (a történetből adekvát módon következik) felveti a film, de azt nagyon egysíkúan, már-már túlságosan is leegyszerűsítő módon tálalja. Az ideológiai kurzusok között vergődő egyén, egészen addig bírja képviselni a maga függetlenségét, amíg az egyik oldal ki nem taszítja a nyilvánosság fórumairól és ezzel ellentétes reakcióként a másik oldal mártírként fel nem karolja. Arról nem is beszélve, hogy egy cancellezett ember életének a tönkretétele nem ott kezdődik, hogy egy egyetemistákból álló horda összefirkálja az autóját, meg beleszalad pár pofonba az utcán. Mivel a központi karakter egzisztenciális zuhanása nem kap kellő időt és mélységet a játékidő második felében, ezért a film végi drámaiság is hitelét veszti. A cancel culture lélektanát ennél messze jobban mutatja be például a Richard Jewell balladája vagy a Vadászat. Azokat érdemes megnézi a témában.