Anatomy of a Fall

Ezután a film után nehéz lesz több tárgyalótermi drámát nézni. Nagyjából kinyírta a műfajt, a szó pozitív értelmében.

Sehol egy ellenszenves ügyész, egy pökhendi bíró vagy egy manipulatív családsegítő, akik által a néző szájába lenne rágva, hogy az igazság és a morális felsőbbrendűség a történet protagonistájánál van.

Van viszont egy haláleset, amiről nem tudjuk, hogy egy baleset, öngyilkosság vagy gyilkosság eredményeképpen jött-e létre és van egy gyanúsított, akinek ártatlanságáról még a hozzá közel állók sincsenek teljes mértékben meggyőződve. Adott egy tragikus sorsú család, melyre rávetülnek a múlt árnyai és kiderülnek részletek egy egóharcok közepette vergődő párkapcsolat haláltusájáról.

A film az egyszerűnek mondható cselekménye ellenére is kimondottan lassan építkezik az első harmadban, ám ez a megfontoltság egyáltalán nem csap át unalomba, hiszen akárcsak egy bűnügyi nyomozás esetén úgy itt is apránként kapjuk meg a haláleset körülményeinek rekonstrukcióját. Aztán, amint elérkezünk a tárgyalásig az egymást követő dialógusok olyan pörgős tempót kezdenek el diktálni, hogy csak kapkodjuk a fejünket a részletek után, hogy aztán a film kétharmadánál megkapjuk a házastársi vita valaha volt egyik legpengébb mozgóképes megjelenítését.

A történet végig remekül vezeti a nézőt a végső felismerésig, ami az igazság megismerhetetlenségét és a különböző narratívákat mérlegre tevő szubjektív döntéshozatal szükségességét hangsúlyozza.

Ki kell emelni továbbá Sandra Hüller-t, aki arcpirítóan fantasztikus alakítást nyújt végig a filmben, azzal együtt is, hogy nyilván messze ő kapta a legtöbb játékidőt.