Saltburn: Okosabbnak akar tűnni, mint amilyen valójában, de azért még így is elég szórakoztató 10/6  (Amazon Prime) Maestro: A film megnézése után pontosan annyit tudtam Leonard Bernsteinről, mint mikor leültem elé. Azt, hogy meleg volt és hogy sokat cigarettázott. 10/4 (Netflix) Tár: Eleinte kevésnek éreztem, aztán a második felében bemutatott  bukástörténet emelt rajta vagy három pontot. Sajnálom, hogy annak idején kihagytam, örülök, hogy most pótoltam. 10/8 (Skyshowtime) Hat hét: Nagyon érzelmes történet. A budapesti peremvidék ábrázolása iszonyú hiteles. A karakterek jók, a cselekmény szépen felépített, a dráma jól átélhető. A vágás pocsék, a dialógusok pedig úgy kiáltanak egy jó scriptwriterért, mint újszülött csecsemő az anyjáért. Magyar filmes viszonylatban viszont abszolút…

Egy zuhanás anatómiája: Kiváló. Tárgyalótermi dráma még soha nem volt ennyire realisztikus. A kedvencem a múlt évből. 10/10. Előző Életek: Csodálatos történet, csodálatos film, picit túlnyújtott jelenetekkel. 10/8 Hátralevő életem első napja: Összességében tetszett, de meg így sem lesz egy maradandó alkotás. Bővebben lentebb. 10/6,5 Club Zero: Igazi csemege. Nagyon vicces, nagyon abszurd, nagyon beteg. A hibái ellenére is élvezhető. 10/7. Fattyú: Mestermunka. Történelmi filmes viszonylatban 10/9, önértékén, műfaji besorolás nélkül 10/7. Az végeredményben annyi, mint 10/8. Lentebb bővebben + podcast. A tanári szoba: A másik nagy kedvencem tavalyról. Nagyon erős alkotás, amit az első alkalom után muszáj volt újra megnéznem. Az egyetlen ok, ami miatt nem tízes az az,…

Kristoffer Borgli az előző, Rosszul vagyok magamtól című filmjével igen magasra tette nálam a lécet. A fiatal norvég rendező a korszellem mély megértéséről tanúbizonyságot téve ábrázolta a közösségi média által uralt társadalom kollektív pszichéjének legsúlyosabb szimptómáját, a nárcizmust. Filmje egyszerre volt groteszk látlelet, abszurd szatíra és húsbavágó társadalomkritika. Éppen ezért örültem annyira, amikor kiderült, hogy ő ül majd az egyik legújabb A24-es produkció rendezői székébe. Ez a film az Álmaid hőse. A film remekül ötvözi a szürreális elemeket, a humor olykor legalantasabb megnyilvánulásaival és a személyes drámába oltott társadalomkritikával. Arányait tekintve ez a mű kifogástalan. Végig nagyon tudatosan adagolja a komplex élmény elsajátításához szükséges komponenseket, miközben a felszín alatt lépésről…

Képtelenség érzelmileg nem bevonódni ebbe a történetbe. Csak sajnos feloldás híján akaratlanul is a szélsőségek csapdájába kerül az ember. Ugyan ezt éreztem a Vadászat esetén is, de ott a rendező végül megteszi azt a gesztust, hogy a film végén kivezeti a nézőből a feszültséget. Mads Mikkelsen óvóbácsijához képest a Tanári szoba tanárnője képtelen arra, hogy kiálljon az igaza mellett. Nem azért, mert eszköztelen vagy, mert akaratgyenge jellem volna. Egyszerűen túl jó pedagógus és túl önzetlen ahhoz, hogy a saját igazát egy növendéke kárára képviselje. Leone Benesch fantasztikus a szerepben. Egyszerre nagyon karakán és esendő. Talpraesett, de bizonytalan. Ismét egy kiváló női alakítás most már sokadszorra az elmúlt időszak filmjeit tekintve.…

A Fattyú a tökéletes történelmifilmes mestermunka prototípusa. Egy remekül megírt történet, amely tartalmazza a klasszikus, lineáris cselekményű elbeszélések jól ismert egységeit és a hős-antihős felosztású szembenállás karakterábrázolási sajátosságait. A film azonban mégsem a patetikus hollywoodi klisék szerinti lezárással ér véget, habár van benne bőven elég nyál így is. A rossz ugyan elnyeri méltó büntetését, a jó azonban koránt sem visz mindent, legalábbis ami a materiális térben megszerezhető javakat illeti. Kicsit az Igazság és jog című 2019-es észt filmmel tudnám párhuzamba állítani, ami persze egy jóval gyengébb és unalmasabb alkotás, mint a Fattyú, már ami a produkciós értékét illeti, de maguk a karakterek, a cselekmény fordulatai és a történet végkicsengése is…

Toni Servillo korábban a Nagy Szépség főszereplőjeként, Paolo Genovese pedig a Hely című film rendezőjeként vett le a lábamról, így kétségem sem volt afelől, hogy kettejük legújabb közös munkája a Hátralévő életem első napja is egy kötelezően megnézendő film lesz a számomra. A végeredményben pedig ezúttal sem csalódtam.. akkorát. Adott négy elveszett lélek, akiket az életkörülményeik a depresszió feneketlenül mély gödrébe taszított és kilátástalanságukból önnön életük feladásában látják az egyetlen lehetséges kiutat. Azonban a gondviselés Toni Servillo képében ad számukra egy utolsó esélyt arra, hogy revideálják korábbi álláspontjukat és megbékélve önmagukkal és életük viszontagságaival, tovább gyarapítsák az élők sorát. A film egy nagyon magával ragadó óda az élethez. Egy szívmelengetően…

Ezután a film után nehéz lesz több tárgyalótermi drámát nézni. Nagyjából kinyírta a műfajt, a szó pozitív értelmében. Sehol egy ellenszenves ügyész, egy pökhendi bíró vagy egy manipulatív családsegítő, akik által a néző szájába lenne rágva, hogy az igazság és a morális felsőbbrendűség a történet protagonistájánál van. Van viszont egy haláleset, amiről nem tudjuk, hogy egy baleset, öngyilkosság vagy gyilkosság eredményeképpen jött-e létre és van egy gyanúsított, akinek ártatlanságáról még a hozzá közel állók sincsenek teljes mértékben meggyőződve. Adott egy tragikus sorsú család, melyre rávetülnek a múlt árnyai és kiderülnek részletek egy egóharcok közepette vergődő párkapcsolat haláltusájáról. A film az egyszerűnek mondható cselekménye ellenére is kimondottan lassan építkezik az első…

A Fleabag az a fajta sorozat, amelybe nagyon nehéz belekötni és amely ennek ellenére mégsem lesz egy maradandó élmény a számomra. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a készítők szemmel láthatóan kényesen próbáltak ügyelni arra, hogy megtartsák a műfajok közötti egyensúlyt és se a drámai se a vígjátéki elemek ne dominálják le a cselekményt. Mondhatjuk, hogy ez maga a tökéletes dramedy formula, amelyben ennyire kiegyensúlyozottan vannak jelen mindkét zsáner összetevői. Viszont ezzel együtt jár az is, hogy így a drámaiság mögül hiányzik a kellő fedezet, amely megalapozhatná, hogy a poénok kellően nagyot üssenek. Persze kár lenne eltagadni, hogy a sorozat első évada irtózatosan vicces. Elképesztően sok a helyzetkomikum, a negyedik fal…

A Saltburn egyáltalán nem annyira durva, mint amilyennek sokan beállítják. Sehol sincs egy Salóhoz, vagy egy Nagy zabáláshoz képest. Ettől függetlenül az egyetlen igazán értékelhető skillje a helyenként meglehetősen gyomorforgató – mainstream közönségfilmektől nem megszokott módon – jelenetekben rejlik. A kérdés már csak az, hogy az ondóval teli kád vizének szürcsölése vagy egy halott sírhelyén történő kéjes vonaglás rendelkezik-e önálló érvénnyel a film cselekménye és karakterábrázolásai szempontjából. Hogy egy klasszikust idézzek: „Abszolút kurvára nem!” A film maga olyan, mintha a Tehetséges Mr. Ripley, a Szólíts a neveden meg az Eufória sorozat szerelemgyerekét néznénk, kiegészítve egy adag, a felszín alatt megbúvó morális traktátussal a gazdag kiváltságosak és a kevésbé gazdag, de…

Mariana Enriquez a horror műfaj egyik legizgalmasabb szerzője. Az argentin írónő a Tűz martaléka és az Ágyban dohányozni veszélyes című, magyarul is megjelent novellásköteteivel a zsáner egy egészen újfajta megközelítését szolgáltatta azáltal, hogy történeteit a szociodrámák világára jellemző pátosz nélküli, realista kilátástalansággal valamint a gótikus horror alapvető elemeivel ötvözte. Elbeszéléseinek központi karakterei a társadalmi hierarchia alsó szegmenseihez tartozó jogfosztott és kiszolgáltatott egyének vagy embercsoportok. Köteteinek szinte minden történetét áthatja a mérhetetlen nyomor és a társadalmi struktúra egyenlőtlenségéből fakadó igazságtalanság. A leszakadófélben lévő emberek élethelyzeteinek borzalmai pedig tökéletesen illeszkednek a pszichológiai horror műfajának keretrendszerébe, amelyet Enriquez helyenként egészen naturalista ábrázolásokkal, néhol pedig természetfeletti elemekkel egészít ki. Mindenképp érdemes figyelmet fordítani rá.