A híd

A híd című legújabb magyar reality-sorozat úgy viszonyul a hazai kereskedelmi televíziók „valóság” műsoraihoz, mint az Aranyélet a Barátok Közthöz. A sorozat zsáneréből fakadó műfaji klisék, a szereplők motivációi, de sok esetben még a dramaturgiai fordulatok is megegyeznek a jól ismert reality receptúrával, de a minőségbeli ugrás, mind filmtechnikai, mind narratív szempontból már az első pillanatokban érzékelhetővé válik. A Híd egyik legnagyobb erénye, hogy a szereplőgárdáját végre nem 8 általánost végzett kültelki prolik alkotják, akik egymás testnyílásaiból ki-be járkálva fröcsögik a fekáliát a nézők megbotránkoztatása céljából. A szereplők között akad elméleti fizikus, színész, formatervező, versenysportoló, akik a helyenként nagyon különböző háttér ellenére is képesek megteremteni maguk között egyfajta kulturális minimumot. Persze kár lenne tagadni, hogy ez a sorozat sem mentes a kicsinyes emberi motivációk és a csoportdinamikát meghatározó intrikák felbukkanásától. Hiszen a cél 30 millió forint, amit a csapattagok egy 250 méteres fahíd megépítésével érhetnek el. A sorozat másik nagy pozitívuma, hogy a szereplők közti viszonyok és a csapat hierarchiájában bekövetkező változások nem telepednek rá a teljesítendő célra, és a bulvárfaktor nem tereli el a figyelmet arról az emberi vállalásról, amelyet a terv megvalósítása igényel. Mindent egybevetve a Híd egy szokatlanul pozitív példa egy olyan műfajból, amelyet eddig kizárólag a legalantasabb emberi igények kiszolgálását megcélzó aljaműsorok pöcegödreként ismerhettünk. Érdemes a figyelemre.