-
Blow-Up
Hogy miért a Nagyítás a legmeghatározóbb filmes élményem? Elsősorban azért, mert számomra ez az alkotás mutatja be a legjobban az emberi tudat belső motívumaiból táplálkozó projekció és az objektív valóság közötti kontraszt egymásra gyakorolt hatását. Mindannyian a saját belső tudatállapotunk perspektívájából alkotunk képet a külvilág jelenségeiről. Ebből az alapállásból kiindulva tehát joggal feltételezhetjük, hogy nem létezik a kompletten megismerhető, minden szempontból objektívnak vélt valóságértelmezés. A külvilágról alkotott képünk a tudat egy-egy illuzórikus lenyomatának kimerevített pillanata, melyet szinte mindig a saját vágyképeinkkel, félelelmeinkkel, sóvárgásaink tárgyával töltünk fel. Michelangelo Antonioni filmje pontosan ennek a témának szentelte élete egyik, ha nem a legnagyobb művének nevezhető Nagyítas című alkotást. A film 1966-ban formabontó módon…
-
Maléna
A Maléna című film egy embertelen világban játszódik, ahol a puritán prüdéria álarca mögé bújva mindenki a saját ösztönvilágának a rabja. Hasonlóan a Dogville című filmhez itt is egy bajbajutott nő idegenek általi kiszolgáltatottságát és az ebből fakadó meghurcolását követhetjük végig. A Maléna Guiseppe Tornatore filmje, egy, a fasiszta Olaszország idején játszodó dráma, amely minden jóérzésű emberben joggal vált ki dühöt és gyengéd empátiát egyaránt. A történet szerint Maléna egy dél-olasz kisvárosba érkezik, miközben férjéről kiderül, hogy elesett a háborúban. A nő kirívó szépsége és özvegyi státusza a falu férfi lakosságát túlbuzgó szexuális vágyakkal, míg a nőket mérhetetlen ellenszenvvel és féltékenységgel ruházza fel. Maléna így két tűz közé szorul, egyszerre…
-
Beef
Az A24 mára megkerülhetetlen tényezővé vált a kortárs filmgyártás világában. Legújabb dobásuk a Beef Netflixes sorozat, mely minden elemében beleillik az elmúlt években új lendületet kapó, a kapitalista rendszerkritikán alapuló, szatírikus elemekkel rendelkező, fekete humorú szociodrámák (Élősködők, Joker, Squid Game, A Szomorúság háromszöge) sorába. A fogyasztói társadalom polarizációja által gerjesztett düh és a kapitalista gazdasági rendszer nyomasztó légköre együttesen olyan frusztráció előidézésére képes, amely az élet leghétköznapibb szituációinak egészen szélsőséges mértékű eszkalációjához vezet. A sorozat persze nem mellőzi az egyéni felelősség felvillantását sem. A sorozat főszereplői erkölcsi, morális értelemben ugyanis legalább annyira megvetendőek, mint az a rendszer, amelyben élni kénytelenek. Az igazi konfliktus nem az, amit két habzószájú autóvezető egy…
-
Sexeducation
A kétezer-húszas évek elejére végre sikerült túllépni az Ameikai Pite és más hasonló mentális kútmérgezést előidéző, gagyi, a fiatalok szexuális életével foglalkozó tinivígjáték árnyékán. A Sex Education külsőségeiben persze megőrizte az említett zsáner sajátosságait, de a karakterek komplexitásával és a téma edukatív jellegű megközelítésével az alkotók képesek voltak értékekkel megtölteni ezt az amúgy meglehetősen kommersz műfajú sorozatot. A progresszív wokeizmus persze mindvégig átjárja a cselekményt. A sorozatban minden második fiatal a saját neméhez vonzódik, vagy a szexuális spektrum valamely szélsőségéhez sorolja a saját nemi identitását. Ez a körülmény ugyan nem ront nagyon az összhatáson, ráadásul brit sorozatról lévén szó, az adott kulturális környezetben még adekvátnak is tekinthető a különféle szexuális…
-
Utódlás (Succession)
Az HBO legújabb sikersorozata négy évadon keresztül engedett betekintést egy szupergazdag és befolyásos fiktív amerikai médiavállalat működésébe. Indulásakor talán még az alkotók sem hitték, hogy a történet végeztével a sorozat gyakorlatilag „kult” státuszba emelkedik. Az elmúlt évek messze legkiemelkedőbb alkotása, egy modern dráma, egy brutálisan erő szatíra, egy borzasztóan precíz korrajz és egy szinte minden szempontból tökéletes történet. Az elmúlt 10-15 év filmművészete erősen fókuszált a társadalom elitjéhez tartozó, érinthetetlen, rengeteg pénzzel és befolyással rendelkező egyének lélektani feltérképezésére. A kiváltságosok élete nem pusztán az egyre növekvő társadalmi egyenlőtlenségek demagóg karikírozása vagy a 2008 óta egyre harsányabb elitellenes, populista szólamok filmművészeten keresztüli meglovagolásának szempontjából vált alkotások egy bizonyos részének témájává, de…